Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Karl Rahner: A hit alapjai. Bevezetés a kereszténység fogalmába

A könyv a kereszténység fogalmát tárgyalja, bevezet a hit lényegébe „a reflexió első szintjén”. Nem akarja pusztán katekizmusszerűen és hagyományos kifejezésekkel megismételni, amit a kereszténység hirdet, hanem újra meg akarja érteni, és fogalmi alakra akarja hozni üzenetét azért, hogy a kereszténység – páratlan és egyedülálló jellegének csorbítása nélkül – elhelyezhető legyen a mai ember megértési horizontjában.

A könyv abból a meggyőződésből indul ki, és azt próbálja saját példáján igazolni, hogy egyrészt a katekizmus szintjén megmaradó egyszerű hiten, másrészt a tudományok elsajátításán kívül van még egy harmadik lehetőség is, hogy intellektuális becsületességgel igazoljuk a keresztény hitet.

A könyv a következő fejezetekben tárgyalja a kereszténységet: Az üzenet hallgatója; Az ember az abszolút titok etőtt; Az ember mint egész valójában bűntől fenyegetett lény; Az ember mint Isten szabad, megbocsátó önközlésének eseménye; Az üdvösség és a kinyilatkoztatás története; Jézus Krisztus; A kereszténység mint egyház; Megjegyzések a keresztény életről; Az eszkatológia; A hit rövid foglalatai.


A könyv meta információi
| ISBN: 963 360 215 7 | Megjelenés éve: 1983 | Oldalszám: 495 | Méret: 20x15 cm | Kötés: kemény | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 20 MB |