Horváth Sándor, akinek 1984-ben ünnepeltük születésének százéves évfordulóját, az elfeledett és rejtett kincsek közé tartozik. Élete és munkássága még elérhető közelségben van, mégis távolinak és elérhetetlennek tűnik. Hazánkban és külföldön sokan ismerik nevét, de sajnos igen kevesen ismerik alaposabban szellemi hagyatékát. Pedig páratlan jelentőségű bölcseleti, teológiai, erkölcstani és társadalombölcseleti szempontok rejtőznek hátramaradt műveiben. Spekulatív szellemi ereje szinte egyedülálló a magyar szellemi életben. Akik személyesen is találkoztak vele, megérezték egyéniségén átizzó tudományos és metafizikai „szenvedélyét”. A skolasztikus metafizika és teológia iránt hatalmas szenvedély lobogott benne. S vajon miért olyan elérhetetlen és megközelíthetetlen? Talán éppen magasfeszültségű szellemi-spekulatív ereje és légköre miatt. Talán nehézkes nyelvezete és körülményes kifejezésmódja miatt. Pedig roppant nagy gondolatait le lehetne fordítani egészen egyszerű nyelvezetre is, mindenki számára hozzáférhetővé lehetne tenni. Talán sajátos módszere és problémalátása teszi megközelíthetetlenné? Vagy talán a föltárt mélységek szédülete riaszt el tőle? Kétségkívül, tanulmányozásához elmélyedő szellemi munka és türelem kell, sajátos egybe-csendülés és ráhangolódás problémáira és módszerére. És aki nem sajnálja a „kéreg föltörését”, az ezzel járó fáradságot, annak páratlan szellemi élményben lesz része.