Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

György Attila–Albert Wider: Ószövetségi történetek. Kifestőkönyv

Minden keresztény hívő számára Jézus szava a döntő és irányadó. Ő pedig nyíltan hangoztatta: „Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.” Mt 5,17. Ezzel a véleménnyel összhangban Egyházunk kezdet óta nagy tisztelettel vette kezébe az ószövetségi Szentírást, amelyet az Igazság Lelke Izrael népének címezett.

Ennek tudatában azonban arról sem feledkezhetünk meg, hogy az Újszövetség az Óban rejtőzik, de az Ószövetség igazán az Újszövetségben tárja ki titkait. Ez azt jelenti , hogy az Ószövetség – Pál apostol szavai szerint – vezetőnk volt Krisztushoz, és minden időkben ez a feladata.

A keresztény hívő számára az ószövetségi Szentírás nem kizárólag Izrael népének nemzeti irodalma, hanem az egész emberiségnek szóló isteni üzenet. Ezért kell tanulmányoznunk és az Újszövetség fényében értékelnünk.

Ez a kis könyv ezt a célt szeretné szolgálni. Röviden ismerteti az Ószövetség jelentősebb eseményeit és Albert Wider rajzainak kiszínezésével szeretné vizuálisan is a hittanulók képzeletébe szőni a hitoktatók által bővebben kifejtett és kiértékelt történeteket. A Szentírást sugalmazó Szentlélek segítse őket ebben a tevékenységükben.


A könyv meta információi
| ISBN: 963 360 618 7 | Megjelenés éve: 1991 | Oldalszám: 80 | Méret: 14x19 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 2 MB |