Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Grynaeus György: A kegyelem nagy napjai

Mindenki ismeri a zárt lelkigyakorlatok óriási teljesítményeit. A gyakorlati szükségszerűség azonban emellett kitermelt egy másik típust is, a félig zárt lelkigyakorlatot. Ez utóbbi kevesebbet nyújt, mint az egészen zárt, mert hiszen a teljes elvonultság nyújtotta előnyök hiányoznak. Viszont a közönséges népmisszióknál értékesebb, minthogy itt a hallgatóság az egész napot mégis az örök igazságok tárgykörében tölti el, a vezetőnek pedig alkalma van alaposabb lelki munkára. Itt ugyanis nem a hívek nagy tömegével áll szemben, hanem csak egy kisebb csoporttal, azonos társadalmi osztályú, egyenlő lelki síkon mozgó résztvevőkkel. A legnagyobb jelentőséget pedig az biztosítja számára, hogy míg a zárt lelkigyakorlat áldásaiban csak kevesen, úgyszólván csak a választottak vehetnek részt, és bizonyos anyagi áldozatokkal is jár, addig a félig zárt lelkigyakorlatba a hívek jelentős csoportja bele kapcsolódhatik anélkül, hogy költségbe, távolabbi helyre való utazásba, nagyobb időveszteségbe kerülne. Ezenfelül ismét van egy alkalom, amikor maga a lelkipásztor szóvá teheti a legnagyobb nyíltsággal és őszinteséggel az általa nagyon is ismert néphibákat, amelyeket máskülönben a nép idegenek előtt szégyelne. Ekkor bizalmas körben atyai szeretettel megtárgyalhatja a legkényesebb kérdéseket is, amelyekről a szószéken nem beszélhet a vegyes hallgatóság miatt. Pedig mégis szükséges e tekintetben is az Egyház álláspontját leszegezni.

A könyv elmélkedés-sorozatai és triduumai is ilyen célt szolgálnak.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1938 | Oldalszám: 334 | Méret: 20x13 cm | Kiadó: Stephaneum | Nyelv: magyar | Fájl méret: 9 MB |