Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Grősz József kalocsai érsek naplója, 1944–1946 (sajtó alá rend. Török József)

Grősz József (1887–1961) kalocsai-bácsi érsek Naplójának itt közölt fönnmaradt része, hű képét adja a háborús, előbb németektől majd oroszoktól megszállt Magyarországnak és az 1944–45-ös politikai, egyházi életnek s mindennapoknak. A Napló a diktatúra bukása után, 1990-ben került vissza az érsekség tulajdonába a Belügyminisztérium levéltárából. A folytatása, becslések-emlékek szerint legalább ennyi, elkallódott vagy továbbra is lappang valamely állami szerv irattárának őserdejében.

A Napló témáit illetően a befejeződő háború és az elérkező béke áll az író-érsek érdeklődésének homlokterében, sajátosan egyházfői-vezetői szempontból. Mélységes hit és tudatos felelősség hatja át minden megnyilatkozását, akár az egész magyarságról, a bácskai németségről, akár a magyar katolikus hívekről, ezen belül a reábízottakról esik szó. A politikai helyzettel kapcsolatban nincsenek illúziói, ezért a Napló alcíme bátran lehetne: Korforduló illúziók nélkül. Ezt a szellemet hűségesen tükrözi az a – függelékként közreadott – levél, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökeként 1945. szeptember 2-án XII. Piusz pápához intézett. A magyar egyházi vezetők tisztánlátása, őszintesége ezekben a majdnem fél évszázadot döntően meghatározó időkben prófétai látásmóddal párosult. A földreformmal kapcsolatos kérdések tisztázásához Grősz József véleményének közzététele kiemelkedően fontos.


A könyv meta információi
| ISBN: 963 360 779 5 | Megjelenés éve: 1995 | Oldalszám: 360 | Méret: 20x14 cm | Kötés: kemény | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 15 MB |