Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Gerlei József: Feltámadás New Yorkban
Gerlei József a Krakkói kávéház című novelláskötete és a Népszámlálás című regénye után, most egy újabb, összegező novellás-kötettel jelentkezik. A címadó novellában egy emigráns asszony halálán keresztül ír az emigráns sorsról, a honvágyról, a haza szeretetéről.
A szerző helyét – mivel maga is a domonkosrend tagja – a katolikus ihletésű irodalomban tulajdon soraival lehetne leginkább megvilágítani. Rómában, Fra Angelico sírjánál járva, egyik „noteszlapjában” ezt írja: „Tudunk művészekről, akik Fra Angelico példáján erősödtek meg hivatásukban. Papokról, akik művésznek születtek, de az alkotás és a lelkipásztorkodás dilemmájára nála találták meg a választ. Fra Angelico – mivel a prédikáló-rend tagja volt – az ecsettel prédikált, s prédikál ma is. Ez nem más, mint a direkt és az indirekt eszközök problémája. Neki is választania kellett a »cura animarum«, a lelkek gondozásának közvetlen, valamint a művészi alkotás közvetett, hosszan tartó hatása között. Igaz ugyan, hogy az »ars sacra«-t művelte, de észre kell vennünk, hogy elődeitől elütően új elemként jelenik meg képein a természet, az »édes olasz táj«, az emberi test szépsége. Nála jelenik meg első ízben az a kora reneszánsz gondolat, hogy a világ, a természet »szent«, mert be tudja fogadni a megváltást. Ha mi nem élünk ezzel a lehetőséggel, akkor leszűkítvén kitesszük magunkat annak a veszélynek, hogy a »világ nagyobb, mint mi magunk«. Ezért idegeinkben is át kell élnünk, hogy »mi vagyunk maga a világ«. Tágabb értelemben tehát nekünk is »ars sacra«-t kell művelnünk, akkor is, ha – az isteni Mester példájára – a legmélyebb szakadékba zuhant bárány után megyünk, vagy a messzire gurult drahma után kutatunk. Ez különbözteti meg próbálkozásainkat a »fehér«, csupán épületes irodalomtól, mely nem meri vállalni a teljes világ ábrázolását. Aki viszont vállalja, annál – reményünk szerint – a »profán szöveten« végül is átüt a »szent«.”