Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Georges Bernanos: A Sátán árnyékában
Georges Bernanos (1888–1948), francia katolikus író könyve megfesti a harcot, amely a földi életben a Sátán és az ember közt tombol. Hogy a drámai feszültséget minél magasabbra fokozza, a Sátán legfőbb ellenfeleként papot szerepeltet. A szörnyű párbajt Donissan abbé s az alvilág fejedelme vívják.
Bernanos Sátánja nem bölcseleti absztraktum, nem a tagadás élettelen, személytelen szimbóluma, nem finom diplomata, hanem élő, nyers, brutális valóság – maga a katolikus dogmavilág személyes Sátánja. Ez a Sátán Bernanos eleven, sokszor szenvedélyes rajzában szinte mindenható, erői mindenhová beférkőznek, mindent megsemmisítenek. Elsősorban nem a nagybűnösökre vadászik – azok úgyis az övéi. Hálóját egész szenvedéllyel, törhetetlen kitartással a szentekre veti ki. Meglapul a remete legforróbb imájában, legszigorúbb böjtjében, legmagasabb elragadtatásában is. Betolakodik a szív csendjébe, a szentelt gyertya lángjába, a szüzek lángoló istenszeretetébe, az evangéliumi igehirdetők leglelkesebb perceibe. Olthatatlan gyűlölettől ösztökélve üldözi, hajszolja áldozatait – egész az Ég küszöbéig, az Isten kitáruló karjáig. A „Sátán árnyékában” komoly, elmélyedő olvasója sokszor meg fog döbbeni a sátáni hatalom nagyságától, vakmerőségétől.
A könyv a komoly olvasót fölkavaró, megrendítő erejű regény. Olvasása közben nem egyszer megfeledkezünk arról, hogy regény fekszik előttünk: egyes részei változatlanul mélyenjáró valláslélektani, sőt metafizikai munkába volnának beilleszthetők.
A regény első része (Mouchette története) még ismeretes utakon mozog, de már a második rész (A kétségbeesés kísértése) félreérthetetlenül mutatja, hogy Bernanos-nak a regényírás nem a „l’art pour l’art” szellemében űzött írásművészet, hanem súlyosan komoly, az élet mélységeibe lenyúló ügy. A színtér, amelyben a cselekmény pereg, először szűknek, kis-távlatúnak látszik, de csakhamar kiderül, hogy a szűk körzetben egész életszféra tükröződik, hogy a kis színpad hatalmas problématömböket bír el. A campagne-i, lumbres-i parókia ablakaiból döbbenetes tisztasággal, élességgel egy egész világ látszik, telve rejtélyekkel, kínzó kérdésekkel, gyilkos harccal. A démonok világával szemben szkeptikus vagy hitetlen olvasó sem tud hatása alól menekülni.
„Tagadhatatlan” írja Bernanos – „a művészet nem öncélú”. Végső célja nem lehet más, mint a Lét titkainak örök kutatása. A regény e felséges cél szolgálatában áll.
Bernanosban tisztán kikristályosodik a tétel, hogy az Élet problémája a Szenvedés problémája. A szenvedés elől az ember először az imához menekül. De itt nem állapodhatik meg. Föl kell kutatnia a szenvedés forrását is. Ez a forrás nem lehet más, mint a bűn. Az előbbi tételt tehát korrigálni kell: az Élet végső problémája a Bűn problémája. Hogyan szakadt az emberre ez a szörnyű misztérium? A bűn szerzője, szülőanyja nem az ember, hanem a hazugság és a gőg szelleme, a Sátán. Az ő áldozatai vagyunk, rajtunk keresztül vívja a Pokol a maga szörnyű harcát az Ég ellen.
„Bernanos a kegyelem énekese, kit nem szárnyal túl senki a mai írók közül.” – mondja róla Hans Urs von Balthasar.