Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Galla Ferenc: Marnavics Tomkó János boszniai püspök magyar vonatkozásai

Marnavics Tomkó János (1580–1637) bosnyák származású főpap, szebenikói kanonok, az ottani papnevelde tanára, majd zágrábi kanonok, székesegyházi főesperes. A Prorganda Kongregáció őt bízta meg a glagolita szertartáskönyvek új kiadásának előkészítésével. Boszniai püspökké szentelték, de késöbb a boszniai egyházmegyéjében nem telepedett le, és lemondott a püspökségről. Történelemíróként céljainak megfelelően önkényesen magyarázta, értelmüket megváltoztatva közölte a történelmi adatokat, az oklevelek hamisításától sem riadt vissza.

A szerző, Galla Ferenc (1888–1977) pap, történész, egyetemi tanár római kutatásainak során a Vatikáni Könyvtárban talált Tomkó Jánosra vonatkozó adatokra, amelyeket más forrásokból kiegészítve írta meg ezt a könyvét, mely tetemesen gyarapítja, kiegészíti és kijavítja eddigi hézagos ismereteinket, és összefüggő egészben tárja fel a bosnyák származású főpap magyar vonatkozásait. A könyvet a Római Magyar Történetkutató Intézet és a Római Magyar Pápai Egyházi Intézet adta ki.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1940 | Oldalszám: 261 | Méret: 23x16 cm | Kötés: puha | Kiadó: Stephaneum | Nyelv: magyar | Fájl méret: 9 MB |