Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Gál Ferenc: Jézus Krisztus, a Megváltó

A krisztológiai irodalom kettős irányú: az apologetika történeti források alapján igyekszik igazolni a názáreti Jézust, mint isteni küldöttet, aki joggal állította magáról, hogy ő a Megváltó, az Isten Fia. A dogmatika pedig úgy mutatja be őt, mint akiben a háromszemélyű egy Isten teljesen és végérvényesen kinyilatkoztatta magát. Ő az Atya örök Fia, aki emberré lett, és megváltást szerzett. Ez a munka dogmatikai szempontok alapján készült, vagyis a „hit Krisztusáról” beszél, de mindig hivatkozik arra, hogy a hit Krisztusa azonos a történeti Jézussal. Bizonyos fokig tehát az apologetikai kérdéseket is érinti. Először azért, mert nálunk Jézus Krisztussal foglalkozó összefoglaló munkát utoljára Schütz Antal jelentetett meg a harmincas években, azóta pedig a hit igazolásával kapcsolatban sok új kérdés merült fel. Másodszor pedig azért, mert ma az apologetikai és dogmatikai szempontokat jobban összekapcsoljuk, mint régen. Bultmann mítosztalanítási módszere ugyanis azon a feltevésen alapszik, hogy az evangéliumok nem a názáreti Jézust mutatják be, hanem csak történeti és vallási jelentőségét, ahogy azt a kezdődő kereszténység megfogalmazta, és korának mitikus nyelvén előadta. Az ilyen állításokra csak úgy felelhetünk, ha nyomon követjük az apostoli egyház hitének kialakulását. Abban pedig együtt van a történeti igazolás és a dogmatikai tartalom. A kettőt nem is lehet egymástól elválasztani.

Ma sokan a teológiában és a krisztológiában azt tartják tudományos és szakemberek számára írt könyvnek, amely bevezeti az olvasót abba a labirintusba, amely Bultmann óta a szentírásmagyarázatban és Krisztus kilétének értelmezésében kialakult. Ezt esetleg meg lehet tenni ott, ahol az emberek válogathatnak teológiai olvasmányaikban. De talán ott is csak azokat érdekli, akik számára a modern teológia egyenlő szenzációs kijelentésekkel és vitaanyag tálalásával. Gál Ferenc könyve a mai nyelven kifejti a Krisztusról szóló egyházi tanúságtételt azok számára, akiket érdekel a keresztény tanítás. A mariológiai kérdéseket is beleszövi a tárgyalásba. Így jobban kiviláglik, hogy az Egyház Mária-tisztelete egyszerűen része Krisztus elfogadásának.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1972 | Oldalszám: 226, [1] | Méret: 20x15 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 9 MB |