Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Gál Ferenc: Beszélgetések az evangéliumról

A Biblia megismerésére egyre nagyobb az igény. A serdülők és a felnőttek katekézisében kell, hogy az evangélium legyen a központ és a vezérfonal. Jézus személyének, tanításának, tetteinek és a megváltás művének megismerése csak így lehetséges. A könyvben szereplő „beszélgetések” ilyen katekéziséhez és bibliaórák tartásához akarnak segítséget nyújtani. Nem a szakbiblikus módszerével nyúl a szöveghez, hanem azt tartja szem előtt, hogy a mai hívő embert mi érdekli az evangéliumból. Főleg arra törekszik, hogy a Jézussal kapcsolatos természetfölötti jelenségeket hihetővé és a hiten keresztül érthetővé tegye. A szövegkri’ikai és történetkritikai kérdéseket is csak annyiban érinti, amennyiben azok a kitűzött célnak megfelelnek.

Ezen a téren sok az új kísérlet és az eldöntetlen kérdés a biblikusok között, ami nem egyszer azt a benyomást kelti, hogy papok és hívők nem tudják, végül is mit kell hinniük: mi a történeti tény és mi a történetbe foglalt teológiai szemléltetés? Az ilyen kritikai kérdéseknél nem megy túl a könyv azon, amit a német és főleg a francia ökumenikus Biblia megengedett magának. Ez a két nagy mű helyet ad a modern kutatásnak, de amellett a szilárd egyházi hagyományra is támaszkodik. A kiragadott és magyarázott részletek nagyjából az egész evangéliumi tanítás keresztmetszetét adják, de arra is rá akarnak mutatni, hogy minden részletnek elsősorban a hit szempontjából van mondanivalója. A módszer hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy az Újszövetség többi részének az értelmét is megtaláljuk és mások előtt feltárjuk.

A több mint nyolcvan „beszélgetést” az alábbi nagy témákba sorolja a könyv: Az evangélium megértésének előzményei; A gyermekkor evangéliuma; A nyilvános működés előkészítése; Tanítás az Isten országáról; Példabeszédek az Isten országáról; A csodák az evangélium összefüggésében; A szenvedés és megdicsőülés.


A könyv meta információi
| ISBN: 963 360 118 5 | Megjelenés éve: 1980 | Oldalszám: 330 | Méret: 20x15 cm | Kötés: kemény | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 12 MB |