Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Gabriele di Santa Maria Maddalena: Istennel egyesült élet – Keresztes Szent János szerint

Több mint négyszáz éve, 1591. december 14-én hunyt el Keresztes Szent János karmelita szerzetes, Avilai Nagy Szent Teréz mellett a spanyol misztika legnagyobb hatású képviselője. Úgy lépte át az örök élet küszöbét, ahogyan élt: a keresztrefeszített Jézussal egyesülten, a szeretet elragadtatásában. Művei – ki tudja, hány nyelven és hány millió példányszámban – négy évszázada – tanítják és vonzzák a végtelenre nyitott embert az Istennel való bensőséges egyesülés meredek, „semmivel szegélyezett” ösvényére. Személytelenül ugyan, de saját és Avilai Teréz tapasztalatait vetette papírra; előttünk járt, és célba ért. Hitelesen evangéliumi üzenete a XXI. század elején időszerűbb, mint valaha.

A belga származású P. Gabriela, (1893–1953), a lelki élet rendkívüli adottságokkal rendelkező mestere, (akinek két művét már ismerheti a magyar olvasó Az imaélet kiskatekizmusa, Benső Végtelen), rövid summát készített Keresztes Szent János tanításáról: milyen úton, milyen szakaszokban, milyen akadályok közepette juthatunk el a hozzánk méltó egyetlen célig, az Istennel való egyesülés állapotáig. Művének sajátosan zsinati szellemű vonása, hogy nekünk ír, a világ ezernyi gondjaival küszködő „hétköznapi” keresztényeknek.

A mű főbb részei: A szemlélődő élet tanítómestere; Isteni meghívás; Lemondás; Kontemplativ elmélkedés; Lelki szárazság; A hit imája; Remény és tiszta szeretet; A lélek sötét éjszakája; Átalakító egyesülés.


A könyv meta információi
| ISBN: 963 360 593 8 | Megjelenés éve: 1991 | Oldalszám: 126 | Méret: 20x14 cm | Kötés: kemény | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 6 MB |