A „Keresztény remekírók” című sorozat tizenhat kötete 1944 márciusa és karácsonya között került ki a Stephaneum nyomdájából, Kühár Flóris szerkesztésében. Ennek eme ötödik kötete Félegyházi József: Nagy Szent Gergely pápa: A lelkipásztorság törvénykönyve című munkája.
Nagy Szent Gergely pápa (540–604) vigasztalan kornak a szülötte. Hosszú időn át Itália a népvándorlás barbár törzseinek célpontja és átvonulási területe lett. A nagy pápa feladata nem kisebb volt, mint a régi idők romjaiból átmenteni a nagyszerű krisztusi Intézményt s lerakni a középkori Egyház nagyságának alapjait. Legnagyobb érdeme, hogy céltudatosan és nagyvonalúan elindította az ifjú népek megtérítését, ő a kezdődő középkor legnagyob missziós pápája.
Nagy Szent Gergely pápát az őskeresztény irodalomtörténet (patrologia) mint a négy legnagyobb nyugati egyházatya egyikét tartja számon. Írásaiban nem az elvont gondolkodás, hanem a gyakorlati igazságok mesterének mutatkozik. Irodalmi művei közül jelen kötetünk a gyakorlatilag legfontosabbat, a „Liber regulae pastoralis”-t, a Lelkipásztorkodás Szabályát adja magyar fordításban. Nagy Szent Gergely pápa sok jeles írása közül ez a legjelesebb. Tartalmilag a könyv négy részre oszlik. Az első a jó papi működés előfeltételeiről; a második a helyes papi életről; a harmadik a lelkipásztor tanítói működéséről (ez a leghosszabb); a negyedik a pap napi önvizsgálódásáról szól.
C. Wolfgruber így nyilatkozik: „Az Egyház egész múltjának meggyőződését fejezzük ki, mikor azt mondjuk, hogy a püspök ne tegye fel kezeit olyanra, aki Gergely Regula Pastoralisát nem ismeri, mert az ilyen sem magát, sem másokat nem fog tudni helyesen vezetni”.