Faber, Frederick William (1814–1863) angol hittudós, lelkiíró, lelkiköltő, konvertita. Ez a könyve olyan gyakorlatokat és ájtatosságokat ajánl, amelyek mind a vágyakozó, mind a tevékeny szeretetre vonatkoznak. A szeretet csak akkor tökéletes, ha tevékeny, s a tevékeny szeretet az önmegtagadásban nyilvánul meg, akár arról az önmegtagadásról van szó, melyet minden kereszténytől meg kell kívánni, hogy a halálos bűnt elkerülje, akár pedig arról az önlemondásról, melyet a szentek gyakoroltak, s amelyet a mi csekély lelki tökéletességünk gyakran túlzásnak lát. Nincs számottevő életszentség anélkül, hogy az önmegtagadást, mely sokkal tovább megy, mint amit a parancsolatok kívánnak tőlünk, legalább bizonyos fokig ne gyakorolnók.
De a könyvben nem erről van szó; nem azt mutatja meg, hogy mi tökéletes, hanem azt, hogy mi könnyű, s nem arra törekszik, hogy a lelkeket a lelki élet magasabb területeire vezesse. Olyan emberekhez szól, akik a világban élnek, s ott akarnak jók lenni, s közönséges hivatásukban akarják magukat megszentelni. Nem olyan áldozatokat ajánl, amelyek erőiket meghaladják, hanem olyan ájtatossági gyakorlatokat, melyek kedvesek, vonzók, bennük a keresztény buzgóságot s a szeretetet felszítják, s a vallás gyakorlásának s a vallásos kötelességek teljesítésének kifejezhetetlen kedvességét növelik. Azok számára próbálja a jámborságot vonzóvá és kellemessé tenni.
A könyv nagyobb részei: Jézus érdekei; Együttérzés Jézussal; A bűn megsebzi a szeretetet; A közbenjáró imádság; Szegénységünk kincsei; Az Isten mindennek középpontja; A hálaadás; Dicséret és vágy; Purgatórium.