Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Erdey Ferenc: Elmélkedések könyve Istennek élő lelkek számára – I. kötet

A modern idők mindjobban feloldják a szerzetesi szent közösségeket. Az egészen Istennek élő lelkek mindjobban odasodródnak az élet munkaterére. A szerzetesi élet ma már nem jelenti azt a régi, teljes elvonulást az élettől, mert a munkakör hol a nevelői katedrára, hol a betegágyak mellé, hol az árvák körébe, vagy a szociális nyomortanyákra szólítja ki Krisztus drága jegyeseit, akik az Úr szerelméért minden áldozatra és lemondásra képesek. Az újabb idők újabb nehézségeket és újabb életformákat hoznak. És sokan vannak, akik éppen úgy megértették a krisztusi hívó szót, mint azok, akik a szerzetesi élet zártságában töltekeznek az Úrral, de életkörülményeik nem engedték, hogy zárdába léphessenek! Sokszor családi körülményeik, sokszor testi fogyatkozásuk, nem ritkán az anyagiakban való hiány zárja el az útját, hogy minden feltételt teljesítsenek, melyek szükségesek volnának a felvételhez. Még többen kénytelenek kint élni a világban, mert az új időknek sodra lehetetlenné teszi a szerzetesi közületek munkáját, életét.

Elsősorban ezen lelkek számára ad ez a könyv lelki táplálékot, tanácsot, segítséget elmélkedések alakjában. Azoknak, akik kint élnek a világban, mégis Krisztus nagy lelki családjához tartoznak, akik a szent fogadalom és teljes átadottság életét e romlandó világban, egészen magukra hagyatottan, minden segítség nélkül kénytelenek élni! De mások is, mindazok, akik lelki tökéletességre törekszenek, haszonnal fogják a könyvet forgatni.

A könyv elmélkedései a következő nagy témákba tartoznak: 1. Hívtál, Uram! Íme itt vagyok. Elmélkedések az egészen Istennek szentelt élethivatásról; 2. A lélek magányában. Elmélkedések a bensőséges életről; 3. De profundis. Elmélkedések a lelki élet mélypontjáról; 4. Kemény élet. Elmélkedések Krisztus követéséről; 5. Sponsa Christi. Elmélkedések az Istennek való önátadásunkról.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1942 | Oldalszám: 247 | Méret: 18x12 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 7 MB |