Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Eloi Leclerc: Egy szegény ember bölcsessége
Elveszítettük naivitásunkat. Ez a legszörnyűbb vád, melyet korunk ellen fel lehetne hozni. Nem ítéljük el ezzel szükségképpen a mai világ tudományos és technikai haladását, melyre büszkék vagyunk, hiszen a haladás önmagában véve csodálatra méltó. Csak elismerjük, hogy ez a haladás emberi síkon jelentékeny veszteség árán valósult meg. A tudománya és technikája miatt felfuvalkodott ember elveszített valamit naivitásából, nyíltságából. Elveszítve ezt a „naivitást” az ember elveszítette boldogságának titkát is. Minden tudománya és technikája ellenére nyugtalan lett és magányos. Egyedül áll halála titka előtt. Egyedül, hűtlenségei és mások hűtlenségei előtt, a hatalmas emberi tömeg közepett. Egyedül viaskodik démonaival, amelyek nem hagyták el. Világos óráiban megérti, hogy semmi, egyáltalán semmi nem tudja neki visszaadni az életbe vetett örömteli és mélységes bizalmát. Csak akkor, ha visszatér egy forráshoz, mellyel ugyanakkor a gyermeki lelkülethez is visszatér. Az evangélium igéje soha nem tűnt ennyire emberi igazságokkal súlyosnak, mint ma: „Ha nem lesztek olyanok, mint a kisgyermekek, nem mehettek be a mennyek országába.”
A gyermeki lelkülethez vezető úton Assisi Szent Ferenc, ez az egyszerű és megbékélt ember képes mondani nekünk valamit. Valami lényegeset és döntőt. Ez a középkori szent meglepően közel van hozzánk. Úgy látszik, előre megérezte és megértette a mi drámánkat, amikor így írt: „Üdvözlégy, Bölcsesség Királynő, mentsen meg téged az Úr nővéreddel, a tiszta Egyszerűséggel egyetemben.” Nagyon is érezzük, hogy mi, akik oly gazdagok vagyunk tudományban, csak akkor nyerünk bölcsességet, ha visszatérünk a tiszta egyszerűséghez. De ki is taníthatna meg minket jobban arra, hogy mi is a szent egyszerűség, ha nem Assisi Szegénye.