Istenem, adj nekünk újra nagy szenteket! – így fohászkodott nem egyszer Lacordaire kora hitetlenségének és egyéb bajainak láttára. A nagy apologéta nagyon is érezhette, hogy az egyháznak a tudományos és az ékesszóló férfiakon kívül nem kevésbé van szüksége életszentségben tündöklő hősökre. A nagy megpróbáltatások idején ezek voltak leghathatósabb védelmezői a népeknek és az egyháznak. Isten választotta őket ki erre, és gondviselésének jelei sehol sem oly szembetűnők, mint éppen az ő életükben.
Csodálatos sikereiknek életük volt a nyitja. Az Úr Jézusnak ők voltak leghívebb követői és mint ilyenek az emberiségnek legeszményibb képviselői. Életük épp ezért mindig értékes és vonzó marad. Emlékezetük századok múltán sem veszít abból a varázsból, amely kortársaikat szeretetre és meghódolásra késztette irántuk.
Ezen gondviselésszerű férfiak sorában kiváló helyet foglal el Szent Domonkos (1170–1221). Élete a középkor legszebb századának hajnalán játszódik le. Közvetlenül azelőtt félelmetes ellenségei támadtak az egyháznak, akiknek törekvése a hit mellett az igazi műveltséget is romlással fenyegette. Ennek elhárításában és a keresztény élet felvirágoztatásában halhatatlan érdemeket szerzett szentünk.
A könyv a vele egykorú iratok és az újabb kutatások alapján ad hű képet róla. A XIII-ik század után keletkezett legendákat egyáltalán nem veszi figyelembe. Kivételt a szent olvasóra vonatkozó hagyománnyal tett; melynek eredete még mindig eldöntetlen. A könyv egy pillanatra sem téveszti szem elől, hogy mindenekelőtt a szentekről csak igazat szabad írni; ők legkevésbé sem szorulnak mondvacsinált dicséretekre vagy palástolásra.
Dunarich Károly életrajza a Szent István Társulat „Szentek országa” sorozat harmadik köteteként jelent meg.