Divald Kornél (1872–1931) művészettörténész, író, a Szent István Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Könyvében a következő fejezetek szerint elemzi a magyar művészettörténetet: 1. Népvándorláskori előzmények; 2. Árpád-kori székesegyházaink; 3. Román és átmeneti stílű monostortemplomok; 4. A csúcsíves építészet kora; 5. Középkori szobrászatunk; 6. Középkori festészetünk; 7. Csúcsíveskori szárnyasoltárok; 8. A reneszánsz építészet kezdete és népies változatai a XVI–XVII. században; 9. A barokk és a rokokó kora; 10. Építészetünk és szobrászatunk a. XIX. században; 11. Tizenkilencedik századbeli festészetünk. A kötetet gazdagon illusztrálják rajzok és fényképes reprodukciók.
Ez a mű a Szent István Könyvek sorozatának 47. kötete. Az 1923 és 1936 között megjelentetett Szent István Könyvek célja a katolikus kultúra fejlesztése, a katolikus tudomány terjesztése és népszerűsítése. A sorozat az emberi tudás minden ágát felkarolja, és a publikálás idejének tudományának színvonalán mozog. Megmutatja, hogy az igaz tudomány nem ellenkezik Krisztus kinyilatkoztatásával, melyet sértetlenül őriz, és a maga teljességében tanít a katolikus egyház. Meggyőzi a világot arról, hogy a tudós is, az irodalmár is lehet igaz katolikus, és ugyanúgy, a tudomány művelésében a katolikus hit és meggyőződés nem akadály, inkább nagy segítség. A kötetek oly stílusban jelentek meg, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy minden művelt egyén érdeklődéssel olvashassa. A sorozat mindegyik tagja a katolikus világnézetnek beszédes hirdetője. Az olvasni vágyó katolikus közönségnek oly műveket nyújt, amelyek kielégítik igényeiket anélkül, hogy veszélyeztetnék hitüket, sőt amelyek alkalmasak arra, hogy a tudás és műveltség eszközeivel is megerősítsék őket vallásos meggyőződésükben és világnézetükben.