Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Dénes Gizella: Fehér torony
Dénes Gizella (1897–1975) egy pap életébe építi bele regényének a cselekményét. Színtérül választ egy vegyesajkú, nyilván baranyai falut, amelyben az ezeréves magyar probléma izzik: az idegenek s a magyarok küzdelme a földért, becsületért, nyelvért, kultúráért. A német jövevényt szorgalma gazdaggá teszi: mélyen ereszti gyökereit a magyar talajba. A magyarokat az élhetetlenséggé fajult türelem s energiátlanság leszorítja az ezeréves talajról, – bányamunkásokká, rabszolgákká züllenek.
A regény témája kettős: megrajzolja a magára hagyott falusi pap belső életét, vágyát a házasélet után, öntépő vajúdását, emberi erőinek, vére tüzének a forrongását s e szilaj erők igába való hajtását; másrészt képet ad a magyar és német faj harcáról. A küzdelem viharának a hullámait a pap révén a csodatévő Krisztus simítja el, az a Krisztus, aki fölötte áll a nyelvek és fajok káoszának.
A két téma egyformán erős, egyik a másikba bogozódik, s a jól megrajzolt alakok egész sorát állítja elénk. Mégis emberileg közelebb áll hozzánk a pap ember-voltának a titka, lelki egyensúlyának a veszedelmes kibillenései s az egyensúly helyreállása. A szerző maga is nagyobb gondot fordít kettős témájának erre az ágára. Amikor a pap szívének a titkos ajtaját kinyitja, egyénibb, melegebb, gazdagabb lesz a szava s magával ragad. A német-magyar probléma politika: agitátorok bomlasztó munkája töri meg a nép egységét, amelyet a vallás teremtett. A németek vezető emberei lerakják az olvasót s a családi ereklyévé nemesedett imakönyvet a pap asztalára: ki akarnak térni a magyar érzelmű pap miatt. A szerző mesteri kézzel rajzolja meg a fölbolygatott falu lelkivilágát, a hagyományokkal, megszokással, a hit eleven erejével szembeszálló politikus-parasztok nyakas vergődését. A hit gyökereit nem lehet kitépni a paraszt szívéből, akinek egész élete hitben telik el. A szerző értékes pszichológiai adatokat nyújt erről a hitről: „Abban a percben, ahogy az életét biztosító búzaszemet beveti a földbe, már alázatos szolgája lett Isten akaratának és attól kezdve egész lénye merő könyörgés, merő forró alázat a mezők liliomainak Urához”. Ez a hit erősebb minden politikánál.
A „magára hagyott pap” Dénes Gizella regényében azt a magasabbrendű paptípust jelenti, aki nem asszimilálódik a környezethez: egyedül áll, sem kántor, sem jegyző, se hivatalos hatalom lélekben nem támogatja. „Erősnek és dacosnak kell lennie a papnak.” Hinnie kell a célban, amelyért él: elajándékozni mindent, ami belülvaló, jó szót osztogatni, hiteket erősíteni, könnyeket letörülni… A magasabb fölfogást, a tisztultabb lelkiséget kell képviselnie a disznótorozó, pletykázó, a kicsinyes kenyéririgység hínárjában vergődő falusi intelligencia körében.
A regény alakjai, típusai sikerültek: a falu szülte őket. Frissek, elevenek a regény természeti képei, baranyai lokáltónusai is. A Fehér torony élvezetes, szívet nemesítő olvasmány. (Radványi Kálmán)