Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Cserháti József (szerk.): Találkozás Istennel I. – Isten a mennyei Atyánk

A „Találkozás Istennel” című sorozat a keresztény tudásunkat növeli, hitünket úgy mutatja be, hogy élet fakadjon belőle. A keresztény hívőnek tudni kell, mit kell hinni. Ezért a hármas sorozat hitünk legalapvetőbb igazságait sorakoztatja fel, nem tudományos rendszerezésben, hanem egy-egy hitigazságot a legnagyobb hittudósok, de egyszerűbb, életszerűen gondolkodó istenkeresők műveiből is kiragadva, inkább élményszerűen megközelítve vallásunk titkait. Első célkitűzése a könyvnek tehát az, hogy a hívek könnyedén, kis napi adagokban ájékozódhassanak a hiteles keresztény tanításról. A második célkitűzése annak bemutatása, hogyan adnak a hitigazságok választ emberi sorsunk kérdéseire. Harmadik célkitűzése pedig a hitigazságok gyakorlati alkalmazása. Hétköznapi vallási életünkben nagyon sokszor szétesik az elmélet és a gyakorlat. Mintha a hitigazságok bemutatása olykor túl elvont lenne, és ezért nem hatnak mindennapi életünkre. Minden nap a könyvben a teológiai szöveg után rövid reflexió következik, olyan megfontolás vagy átgondolás, mely életszerűen közelebb akarja hozni az olvasóhoz az olvasottak értelmét, hogy a hittitkok, mint az egész embert megszólító igazságok, befolyásolhassák mindennapi imánkat és egész vallásos életünket. Általában lelkiismeretvizsgálati kérdés felvetésével kívánja elmélyíteni és alkalmazni az elméleti igazságokat.

E kötetben megtaláljuk a katolikus hittan vagy dogmatika első részét, az Istenről szóló tant. Hogyan ismerhetjük meg az Istent? A mai ember választ tud adni a kérdésre: ki az Isten és mi az Isten. Isten nem elvonatkoztatott észlény, a dolgok és történések rideg végső oka, vagy be nem teljesült vágyaink kivetítése, valóra nem vált álmaink megszemélyesítése, hanem teremtő, éltető, szerető és gondviselő Atya. Ő mindennek eredete és mindennek célja. Szívünk nyugtalan, míg meg nem találja őt, mint az élet teljességét és végső értelmét. S ahogyan Szent Ágoston tovább mondja: nem kereshetnénk őt, ha már nem lenne bennünk, és nem hívna bennünket a találkozásra.

A szerkesztő munkatársai: Arnold János, Bán Endre, Bán Zoltán, Bors László, Gesztesy András, Goják János, Kele Pál, Kelemen Vendel, Mim Ede, Nagy József, Régert József, Sólyom Sándor, Tóvölgyi László, Várnagy Antal, Vida Tivadar.

A tizenkét hónap a következő témákat dolgozza föl:
1. Január: A sorsunkba és természetünkbe írt istenkeresés;
2. Február: Istenkeresés értelmünk segítségével;
3. Március: Az embert kereső Isten (kinyilatkoztatás);
4. Április: Isten és ember találkozása a hit által;
5. Május: Isten természete és tulajdonságai I.;
6. Június: Isten természete és tulajdonságai II.;
7. Július: A Szentháromság;
8. Augusztus: A teremtő Isten és műve, a világ;
9. Szeptember: Az ember mint Isten alkotása;
10. Október: Közösségre rendelten (család, társadalom);
11. November: Az első bűn és következményei;
12. December: Élni az Isten tenyerén!


A könyv meta információi
| ISBN: 963 360 121 5 | Megjelenés éve: 1980 | Oldalszám: 375 | Méret: 18x11 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Sorozat: Találkozás Istennel | Nyelv: magyar | Fájl méret: 9 MB |