Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Clauser Mihály (össz.): Régi Szent István-himnuszok és énekek
„Netalántán régen elvesztünk volna mi gonosz bíneinkért, ha az édes asszonyunk szíz Máriával az szent királyok ő kegyes esedözésöknek miatta nem táplálnának, kiről úgy éneköl anyaszentegyház ez mai szent zsolozsmában:
Idvezlégy, bódog szent István király! / Te népednek nemes reménysége!”
A mohácsi vész után írta e sorokat egy névtelen karthauzi szerzetes Szent István királyunk ünnepére szánt prédikációjában. Ha valaha, úgy napjainkban vált ismét időszerűvé a névtelen barát tanítása, hogy csak a Boldogságos Szűz és nemzeti szentjeink imádságos közbenjárása tartja fönn mai napig is árva nemzetünk.
A kiadvány összeválogatja a sokszázados keresztény nemzeti hagyomány legjellemzőbb emlékeit. Az a himnusz, amit a névtelen karthauzi idéz, az ősi Ave beate rex Stephane fordítása. A magyarság ui. a XI. század óta hathatós pártfogójaként tisztelte a nagy királyt. Halála után alig ötven év múlva, 1083-ban, már az Egyház is elismerte a nemzet gyermeki ragaszkodását és ájtatos bizalmát, ezért méltónak találta István királyt a szentek sorába iktatni. Az első fohászkodások tehát ekkor keletkeztek. Nagyműveltségű magyar papok latin nyelven adtak kifejezést a szent iránti tiszteletnek. A szenttéavatáskor írt szövegek szerzőjének vagy szerzőinek magyar voltában nem kételkedhetünk. Lehetetlen, hogy olyan lelkesedés és annyi magyar vonatkozás helyet kapott volna külföldi verselő ihletében! Ezek a szerzemények elsősorban liturgikus célt szolgáltak, de fordítások útján a nép széles rétegében is megelevenítették a nagy király emlékét. Régi kódexeinkben, amelyek jórészt egyházi szerkönyvek: missalék, breviáriumok, – számos másolat bizonyítja elterjedtségüket.
A kiadványban közölt himnuszok és énekek: 1. A legrégibb breviáriumi szövegek (1083 körül); 2. Himnusz a XIV. századból; 3. Három himnusz a Cantus Catholiciból (kettő az 1651-es, egy a 1674-es kiadásból); 4. Himnusz az 1695-ben kiadott Náray-féle Lyra coelestisből; 5. Két himnusz a pannonhalmi kézírattár ún. Dőri-énekeskönyvéből, (1763 körül); 6. Alkalmi ének 1771-ből; 7. Két himnusz az 1797-ben megjelent Szent-Mihályi-féle Egyházi Énekes könyvből.