E kötet C. S. Lewisnek az angol rádióban elhangzott előadás-sorozatát tartalmazza, azzal a bevallott céllal, hogy a felekezeteket elválasztó dogmatikai különbségeket mellőzve, feltárja, mintegy népszerű nyelven bemutassa azokat a teológiai, bölcseleti és etikai kérdéseket, melyek a Szentháromságban és a krisztusi megváltásban hívő kereszténység centrumát alkotják. Szerzője azt keresi tehát, ami (hite szerint) a szellemi értelemben szétszórt keresztényeknek „közös nevezője”, a botrányos megosztottságban közös reménye. Saját szavaival: „Amióta csak keresztény lettem, mindig is úgy véltem, hogy a legjobb, s talán az egyetlen szolgálat, amit nem hívő felebarátaimnak tehetek, ha megmagyarázom és megvédelmezem azt a hitet, amely mindenkor közös volt csaknem valamennyi keresztény számára.”
Lewis könyve egyúttal szellemesen és könnyedén vitázó apologetika; érvelésében, sőt helyenként stílusában is, leginkább Chestertonra emlékeztet. Miként Chestertonnál, annak a „delejnek” érezhetjük ellenállhatatlan hatását, amelyet az Igazság gyakorol az emberi értelemre.
Egyik jól ismert érvelése például így hangzik: „Itt próbálom meg elejét venni annak, hogy bárki is azt az igazán ostoba dolgot állítsa, amit sok ember mond Róla [Jézusról]: «Kész vagyok elfogadni Jézust mint az erkölcs nagy oktatóját, de nem fogadom el állítását, hogy Isten.» Ez az, amit nem szabad mondanunk. Az olyan valaki, aki csak ember volt, és olyanokat mondott, mint Jézus, nem lenne nagy, erkölcsi tanítómester. Az vagy eszelős volna – egy szinten azzal, aki magát buggyantott tojásnak tartja –, vagy pedig maga a pokol ördöge. Választanunk kell. Vagy Isten Fia volt ez az ember és ma is az, vagy őrült, s valami annál is rosszabb. Elzárhatjuk, mint egy bolondot, leköphetjük, megölhetjük, mint egy démont; vagy lába elé borulhatunk, és Urunknak, Istenünknek nevezhetjük. De ne huzakodjunk elő semmi olyan leereszkedő zagyvasággal, hogy nagy erkölcstanító volt. Ezt a lehetőséget nem hagyta nyitva számunkra. Nem volt szándékában.” (60. o.)
C. S. (Clive Staples) Lewis (1898–1963) a XX. század egyik legnagyobb hatású keresztény írója, hitvédője, és népszerő előadója. Írországban született, 1925–54 között a Magdalen College-ban működött mint végzett ösztöndíjas és tanulmányvezető tanár, 1954-ben Cambridge-ben lett a középkori és reneszánsz irodalom professzora, ahol közeli barátságban volt J. R. R. Tolkiennel.
C. S. Lewis vallásos családban nevelkedett, de 15 éves korában ateistává vált. 1932-ben lett újra keresztény, amiben nagy szerepet játszottak Tolkien és G. K. Chesterton írásai. Az anglikán egyháznak lett tagja, és az is maradt élete végéig. Nem foglalt állást a kereszténység egyik fajtája mellett sem, hanem a közös keresztény tanításokat és értékeket védelmezte. Mint keresztény író szinte egyedülálló tehetség volt, aki kivételesen nagyszerű és logikus elmével és világos, élénk stílussal rendelkezett.