Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Belon Gellért: Jézus lelkülete

„Ember így még nem beszélt!” – mondják a templomőrök a papi fejedelmeknek Jézusról. Ez a megállapítás hangzik századról-századra egészen korunkig. Hívők és hitetlenek, vallásosak és vallástalanok egyaránt vallják, hogy Jézusban megjelent a tökéletes ember. Az Isten is kinyilvánítja róla Szent Pálnál: „Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség.” Ég és föld tanúsítja, hogy Jézusban megjelent az emberség teljessége.

A modern teológia ezt úgy fogalmazza meg, hogy a problémákkal teli mai ember számára a kérdések kulcsa Krisztus. Aki rátalál Krisztusra, az rátalál az Istenre is, az emberre is. Akinek van Krisztusa, annak van Istene, és van embersége. És eligazodik az élet döntő helyzeteiben.

Ez a könyv ezzel a kétezer évvel ezelőtt megjelent Krisztussal ismertet meg: Jézus lelkébe tekint be. Megsejteti Jézus gondolatait, megérti világról vallott felfogásait, és tanulmányozza Istennel való kapcsolatait. Ezért csak a Szentírás szavain keresztül tárja elénk Jézus belső világát. Jézus ugyanis a Bibliában hagyta ránk lelkét, és egyházában, a szentségekben. Ahogy az élet nagy fordulóira egy-egy szentséget állított, úgy akarjuk e fordulókra adott szentségi válaszból kiolvasni a krisztusi felfogást, a jézusi lelket. Ahogy az üvegprizma a napfény izzó fehérségét színekre bontja, úgy tükröződik a hét szentségben az emberi élet alapterületeire sugárzó krisztusi felfogás. A Krisztusban megjelenő teljesség a szentségi kegyelmekben bomlik számunkra megfigyelhetővé és hozzáférhetővé.

Örök emberi feladatunk: Krisztus megjelenítése. „Ugyanaz a lelkület legyen bennetek, amely Jézus Krisztusban volt” – mondja Istenünk Szent Pálnál. Maga Jézus ezt tárja elénk: „Nem különb a tanítvány mesterénél, sem a szolga uránál. Elégedjék meg a tanítvány, ha olyan lesz, mint mestere, és a szolga, ha olyan, mint ura.” Ne akarjunk többek lennni Urunknál, sem okosabbak Mesterünknél. De akarjunk Jézus érzéseibe öltözni, Jézus gondolataiban elmerülni, Jézus tetteit utánozni. Minden alapvető emberi kérdés szerepel ebben a teljes emberségű Krisztusban. Magáról azt mondta: „Én vagyok az ajtó: aki rajtam keresztül megy be, üdvözül, ki-bejár és legelőre talál.” Az életünket kínzó kérdések zárt ajtói kinyílnak, és mi a krisztusi ígéret értelmében otthonosan mozgunk a sokak számára lezárt titkok között, ha nem is kapunk tetszetős megoldásokat.

A könyv elmélkedései az alábbi nagy témákhoz tartoznak: Jézus történetisége; Jézus teljes embersége; A krisztusi valóság; Krisztusi nagykorúság; Krisztus szeretete; A bűn színe előtt; Jézus világfölöttisége; Krisztus emberkezelő művészete; Jézus evilágisága; Imádság Krisztus lelkéért.


A könyv meta információi
| ISBN: 963 360 348 X | Megjelenés éve: 1988 | Oldalszám: 483, [1] | Méret: 17x10 cm | Kötés: kemény | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 11 MB |