Bán Aladár (1871–1960) gimnáziumi tanár, néprajzkutató, költő, műfordító, irodalomtörténész, folklorista. Neve Banwarth 1889-ig, amikor Bánra magyarosított.
A költő előszavából: „Nem volt célom, hogy fönséges hitünknek valamennyi mozzanatát megénekeljem, hanem csak, hogy hangot adjak azoknak az érzéseknek és gondolatoknak, melyeket az Úr egy-egy dicső ünnepünkön, az életnek egy-egy fordulóján, vagy a világ sorának szemléleténél érzenem és gondolnom engedett. Az életküzdelem zajában is meg-megcsendült fülemben a harangok imádságra hívó hangja és az orgonának magasztos zúgása. Tetszett a Magasságbelinek engemet együgyű íródeákjává avatnia. Érzem, mily távol maradtam attól, hogy a legszentebb és legcsodásabb eszmék fényét méltón visszatükröztessem; de, ha csak néhány keresztény szívnek megnyugvást, enyhülést adhattam, betöltöttem szerény tisztemet.” A kötet több mint hetven költeménye három témakörbe oszlik: Ünnepek, Fohászkodások, Vallásos hangulatok.