A szerző, Bán Aladár a Finn és az Észt Irodalmi és a Kalevala Társaság I. tagja két részben írja le a finn irodalom történetét. As elsőben a népköltésről szól. A másodikban a műirodalmat taglalja a következő korszaki beosztással: I. Katolikus kor (1542-ig); II. A hitújítás és az irodalmi nyelv megalapításának kora (1542–1640); III. Az egyetem megalapítását követő kor (1640–1721); IV. A fennofilek és a felvilágosodás kora (1721–1809); V. Az első nemzeti ébredés kora (1809–1835); VI. A Kalevala és a hazafias svéd nyelvű költészet kora (1835–1860); VII. A finn nyelvű nemzeti irodalom megalapításának kora (1860–1880); VIII. Az új realizmus és romanticizmus kora (1880-tól).
Ez a mű a Szent István Könyvek sorozatának 39. kötete. Az 1923 és 1936 között megjelentetett Szent István Könyvek célja a katolikus kultúra fejlesztése, a katolikus tudomány terjesztése és népszerűsítése. A sorozat az emberi tudás minden ágát felkarolja, és a publikálás idejének tudományának színvonalán mozog. Megmutatja, hogy az igaz tudomány nem ellenkezik Krisztus kinyilatkoztatásával, melyet sértetlenül őriz, és a maga teljességében tanít a katolikus egyház. Meggyőzi a világot arról, hogy a tudós is, az irodalmár is lehet igaz katolikus, és ugyanúgy, a tudomány művelésében a katolikus hit és meggyőződés nem akadály, inkább nagy segítség. A kötetek oly stílusban jelentek meg, amely alkalmassá teszi őket arra, hogy minden művelt egyén érdeklődéssel olvashassa. A sorozat mindegyik tagja a katolikus világnézetnek beszédes hirdetője. Az olvasni vágyó katolikus közönségnek oly műveket nyújt, amelyek kielégítik igényeiket anélkül, hogy veszélyeztetnék hitüket, sőt amelyek alkalmasak arra, hogy a tudás és műveltség eszközeivel is megerősítsék őket vallásos meggyőződésükben és világnézetükben.