A kereszténységgel a szegénység bevonul az emberiség történetét alakító erők műhelyébe. Szent Ferenc a szó legszigorúbb értelmében vett szegénység apostola. Lelkének alaptónusa a legteljesebb odaadás Isten iránt és a legteljesebb elfordulás mindentől, ami bármi tekintetben akadályozhatná az evangéliumi élet követelményeinek hajszálnyi pontosságú teljesítésében. Megtérése után azon kezdi új életét, hogy elhagy, eldob magától mindent, ami eddig értékkel bírt szemében: családot, fényes jövőt, nagyratörő reményeket, kiüresíti bensejét minden hívságos dologtól, hogy csak egy maradjon meg s uralkodjék benne: a Krisztus. Nála a lemondás nem csupán aszketikus gyakorlat, a szociális bajok orvoslásának eszköze, hanem az összes erények előfeltétele, kiindulópontja, mintegy a tökéletesség fogalmának quintesszenciája.
Fejedelmi hölgyet lát a Domina Paupertas-ban, a Szegénység úrnőben, aki első jegyese, Krisztus halála után tizenkét századon át elhagyottan, szomorú számkivetésben él, míg végre az ő szíve megesik rajta s társául, lovagjául szegődik. Ellenállhatatlan szerelemre gerjed iránta, anyjának, jegyesének, úrnőjének szólítgatja, s társaitól is hasonló ragaszkodást és szolgálatkészséget kíván hölgye iránt.
Ennek a kornak, ennek a maga nemében páratlan irodalomnak szülötte a Sacrum commercium beati Francisci cum Domina Paupertate című misztikus allegória. Még pedig a Fioretti mellett legjellemzőbb, az assisi patriarcha lelkét, mélyen vallásos és költői lényét leghívebben visszatükröztető szülötte. Valóságos költemény e mű, melyet egyik ismertetője joggal nevez franciskánus Énekek énekének. Tárgya a Szegénység úrnő felkeresése és megtalálása. Az írás szersőségét homály fedi.