Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Aldrich, B. S.: És lámpást adott kezembe az Úr
Ez a regény a múlt századi Amerika romantikusnak tartott, ám valójában zord világába vezeti az olvasót.
Miután a század első felében benépesült az Atlanti-óceán partvidéke, Európából érkező bevándorlók százezrei indulnak útnak a hatalmas füves síkság, a préri felé, hogy feltörjék a szűzföldet és keserves munkával új otthont és hazát teremtsenek. Küzdelmes életükben hosszú évekig csak lelkük mélyén dédelgethetik álmaikat: a gazdag termést, az abbamaradt iskolai tanulmányok folytatását, a megérdemelt pihenést és a nyugodt öregkort. Ezzel szemben a valóság: éhínség évről évre, rettegés az indiánoktól, halálesetek és szerencsétlenségek sora… A szereplők ennek ellenére töretlen bizakodással tekintenek a jövő felé, nem lázadoznak sorsuk ellen, egész lényükből boldogság sugárzik, hiszen lámpás adatott kezükbe az eljövendő nemzedékek számára!
Ilyen bevándorló Will Deal és felesége, a regény főhőse, Abbie, aki elszegényedett skót arisztokrata és szépséges ír parasztlány gyermeke. Művészi álmokat dédelget, gyönyörű hangja van, és a festészethez is van érzéke. Két ifjú is verseng a szerelméért, egy sikeres orvos fia, Ed Matthew és a gazdálkodó Will, akihez kislánykorától kezdve mély lelkikapcsolat fűzi. Ha Edet választaná, megnyílna előtte a művészi pálya, az álmok városába, New Yorkba költözve jómódban élhetne, ünnepelt énekesnő válhatna belőle. Abbie azonban a szerelmet választja, Willhez megy feleségül, s követi őt Certadownba, ahol a termőföld gazdag, de a természeti elemek minden évben tönkreteszik a termést. Életük folyamatos küzdelem a fennmaradásért, a megélhetésért. Abbie öt gyermeket szül Willnek. Abbie egész életében háttérbe szorítja egyéni érdekeit, teljes mértékben aláveti magát családanyai kötelezettségeinek. Lemond művészi álmairól, de nem érzi ezt áldozatnak. Feleségként és anyaként teljesedik ki. Tisztában van az ember korlátaival. A legnehezebb, legkilátástalanabb időszakokban így imádkozik: „Istenem, Istenem, hát Neked is segítened kell! Mi magunk nem bírjuk!” Tudja: „Sok hit és bátorság és szeretet és imádság és munka meg dal kell hozzá, hogy ne csüggedjen el az ember.”
Abbiet szenvedélyes, még a síron túl is élő szerelem fűzi őt férjéhez, Willhez és gondoskodó szeretet gyermekeihez. Vallja: „A szerelem végigkísér minket az egész életen. Olyan, mint egy lámpás, amelyet a kezünkben viszünk. Egy lámpás, amelyet kezünkbe adott az Úr. Először a gyermekes boldogság gyújtja meg, azután a romantika, azután az anyaság, azután talán a kötelesség… Igen, én azt hiszem, hogy a szeretet és a szerelem lámpás az asszony kezében.”
Az írónő, aki a XX. század első felében maga is hosszú ideig középiskolai tanár volt az USA prériterületein, utánozhatatlan atmoszférát teremtve mutatja be regényfolyamában a pionírok korát nemzedékről nemzedékre.