Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Artner Edgár: Az ősegyház kommunizmusa
A könyv 1923-ban jelent meg, amikor még élénk emlékezetében élt mindenkinek a nemrég elviharzott kommunizmus rémségei (Tanácsköztársaság). Akarva nem akarva, kénytelenek voltunk megismerkedni tanaival, hiszen gondoskodtak róla, hogy egyéb szellemi táplálékhoz ne juthassunk. Amit addig csak elvétve, részint „tudósok” íróasztaluk mellett kigondoltak, részint költők csapongó fantáziájukkal megjövendölni véltek, de amiről minden reálisan gondolkodó fő belátta, hogy ilyen formában a valóságban megvalósíthatatlan, azt felelőtlen emberek mirajtunk próbálták ki, és így most már saját tapasztalataink is megmutatták az egész társadalom kommunizálásának lehetetlenségét.
Az összes adatok egybevetésével, miután majd kommunistáink összes viselt dolgai napfényre kerülnek, a jövő fog csak tudni érdemleges ítéletet mondani róluk. Ez a könyv most csak a vallással szemben elfoglalt álláspontjukkal foglalkozik. Nagy általánosságban két részre oszlottak e ponton. Egy részük esküdt ellensége volt minden vallásnak, ezeket részint faji, részint erkölcsi motívumok kényszerítették ezen állásfoglalásra. A többiek azonban, akik a vallást magánügynek deklarálták, sokszor hangoztatták, hogy tulajdonképpen ők az igazi keresztények, ők Krisztusnak, az első kommunistának, igazi követői, akik nem a vallás, csak az Egyház ellen küzdenek, mint amely az eredeti krisztusi tant elrontotta. Ha mind ezt a nézetet vallották volna és cselekvésük is ehhez alkalmazkodott volna, akkor bizony nehezebb feladat lett volna legyőzésük, mert tagadhatatlan, hogy ez az állítás hamis okoskodással könnyen igazolható. Mint minden tévedésben, úgy ebben is van valami igazság, az a bizonyos „species veri”, az igaznak látszata, amely a fölszínesen gondolkodó tömeg előtt az egészet vonzóvá képes tenni. De míg e felfogást nagy garral hirdették, eljárásmódjuk épp az ellenkezőt mutatta, és így lassankint bekövetkezett a kiábrándulás. A jóhiszeműek otthagyták őket, amivel azután a kommunizmus sorsa meg is volt pecsételve.
A könyv megnézi, mi igaz abból, hogy Krisztus Urunk volt az első kommunista; hogy az igazi kereszténység a kommunizmusban van meg – és ha tényleg van valamely kommunizmus a kereszténységben, össze lehet-e azt hasonlítani azzal, amely szegény hazánkat a Tanácsköztársaság ideján (és hozzá tehetjük: a második világháború után) majdnem a végromlásba juttatta.
Az egyháztörténelem felosztása szerint a könyv a keresztény ókorban (Krisztus Urunk születésétől a trulloni zsinatig, 692-ig) előforduló nevezetesebb társadalmi mozgalmakkal foglalkozik, melyek akár az Üdvözítő igaz egyházában mentek végbe, akár pedig az eretnekségek vagy skizmák (hit- és egyházszakadások) talaján fakadtak. A könyv első része 313-ig terjed, és az egyház keletkezésének, elterjedésének és üldöztetésének korszakába világít bele, míg a második rész a pogányság fölött diadalmaskodó és a népvándorlás viharaival küzdő kereszténység társadalmi viszonyait ismerteti.
A könyv minden alkalommal rámutat az események forrásaira, azon okok láncolatára, amelyek a tárgyalt jelenséget létrehozták. A korviszonyokat és a szereplő egyének különös körülményeit sem hagyja figyelmen kívül, általában felhasználva mindazokat az eszközöket, melyeket a történetbölcselet gazdag tárházában feltalálni. Azonban ítéletei megalkotásában mindig elfogulatlanságra és szigorúan adatokra támaszkodik. A munka –– bár természeténél fogva felöleli a keresztény társadalom gazdasági kifejlődését –, mégsem akar szociológiai téren állást foglalni, hanem a benne fölsorakoztatott nagyszámú adat révén, hosszadalmas magyarázgatás nélkül, az igazság önerejével éri el a célját.