Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Amit Isten egybekötött. Pápai megnyilatkozások a katolikus házasságról

„Amit Isten egybekötött, ember szét ne válassza” (Mt 19,6); és ez a törvény megfordítható: amit Isten szétválasztott, ember össze ne kösse. Ám előttünk, emberek előtt nem mindig világos a dolgok összetartozása és összeférhetetlensége; még akkor sem, ha egyébként jószándékúan tartani akarnánk az életnek ezt az alaptörvényét. Ezért van szükségünk tanítóra, aki megtanítja a dolgok igaz összetartozását, mégpedig szeretettel tanítja, azaz nem részigazságokat mond, hogy ezáltal uralkodni tudjon, hanem a teljes igazságot adja át, hogy a tanítványnak élete legyen. A katolikus, apostoli Anyaszentegyház az a Tanító, amely az Úr Jézus Krisztus szándéka és parancsa szerint anyai szeretettel adja tovább minden nemzedéknek a teljes evangéliumi igazságot mindenről, a házasságról és a családról is.

A jelen kötet az elmúlt évszázad négy pápai és egy püspökkari megnyilatkozását foglalja magába. Kézbevételekor az olvasónak minden alkalommal figyelmeztetnie kellene önmagát: most nem a kritika és az önvédelem a dolgom, hanem a gyermeki nyitottság, hogy a szeretetből közölt tanítást szeretettel fogadhassam és feldolgozhassam magamban. A könyv elméleti tanításához kapcsolódik A természetes családtervezés művészete című kötet, mely az élet továbbadásának kényes és fontos kérdésében gyakorlati segítséget ad.

A kiadvány tartalma:

  1. XIII. Leó: Arcanum Divinae Sapientiae kezdetű enciklikája a házasság fölbontathatatlanságáról

  2. XI. Pius: Casti Connubii kezdetű enciklikája a keresztény házasságról, figyelemmel a család és a társadalom mai helyzetére, szükségleteire, tévedéseire és bűneire

  3. A Magyar Püspöki Kar 1956. szept. 12-i körlevele az abortusz ellen

  4. VI. Pál: Humanae vitae kezdetű enciklikája a helyes születésszabályozásról

  5. II. János Pál: Familiaris Consortio kezdetű apostoli buzdítása az egész katolikus egyház püspökeihez, papjaihoz és híveihez a keresztény család feladatairól a mai világban


A könyv meta információi
| ISBN: 963 360 433 8 | Megjelenés éve: 1986 | Oldalszám: 176 | Méret: 24x17 cm | Kötés: puha | Kiadó: SZIT | Nyelv: magyar | Fájl méret: 8 MB |