Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
A papszentelés. A Pontificale Romanum szövege magyar fordítással
Az egyházirend csak egy, de több fokozatra oszlik. A latin egyházban a következők szerepelnek: ajtónálló (ostiarius), olvasó (lector), ördögűző (exorcista), gyertyavivő (acolythus), alszerpap (subdiaconus), szerpap (diaconus), áldozópap (presbyter), püspök (episcopus). Minthogy pedig sok hittudós a teológia fejedelmét, Aquinói Szent Tamást követve, a püspökséget csupán az áldozópapság kiegészítésének s koronájának tekinti, azért a fokozatok számát hétre vonja össze, másokkal szemben, akik azt nyolcban állapítják meg.
Bizonyos az, hogy a négy első a felsoroltak közül csupán egyházi eredetű s így szentségi jelleggel nem bír. Ez legalább most az általános vélemény a hittudósok között. Az is bizonyos, hogy a szerpapság, áldozópapság és püspökség isteni eredetűek s szentségi jellegűek. Az alszerpapság szentségi jellege felett vitatkoznak.
A római egyház az alszerpapságot a püspökséggel, áldozópapsággal s szerpapsággal együtt az ún. nagyobb rendek közé sorozza, míg a többi négynek a kisebb rendek nevét adja. A nagyobb rendek közös elnevezése a felsoroltakra nézve már csak azért is megokolt, mert kizárólag velük jár az egyházirend fokozatai között a celibátus- és breviárium-mondás kötelezettsége. A rendeket megelőzi az ún. hajkorona (tonsura), mely csupán szentelmény.
A könyv a papszentelés szertartását adja a Pontificale Romanum szövege alapján latin és magyar nyelven. Az egyes szertartások a tonsura és a kisebb rendek feladása (az ostiarius, a lector, az exorcista, az akolythus szentelése), a subdiaconus (alszerpap), a diaconus (szerpap) és a presbiter (áldozópap) szentelése.